Októberi hőhullám új hőmérsékleti rekordokkal
Melegrekordok Magyarországon október 20-án és 21-én
Október 20-án áramlott be a rendkívül meleg légtömeg a Kárpát-medencébe. Dél felől elsőként Magyarország területén kezdődött hirtelen melegedés, ami erős, viharos széllel érkezett. 20-a hajnalra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) mérései alapján a Pér repülőterén elhelyezett időjárás állomáson mindössze 19.5°C-ig hűlt a levegő. Ez az érték 3.6 fokkal múlta felül a korábbi, 15.9 fokos október 20-ai rekordot, tehát megdőlt az aznapra vonatkozó legmagasabb minimum-hőmérséklet rekordja. Napközben a napi melegrekord is megdőlt. Tiszaalpáron 30.3°C-ot mért az OMSZ, ami jócskán felülmúlta a korábbi, Adonyban feljegyzett 26.9 fokos rekordot. Ez a 30 fok feletti érték ugynakkor azt is jelentette, hogy Magyarország területén 2 héttel tolódott ki az az időszak, amely során hőségnapot (maximum>=30 fok) észleltek. Az eddigi legkésőbbi ilyen nap ugyanis október 6-a volt, 88 évvel ezelőtt, 1935-ben Szarvason 32.4 fokot mértek. 21-én főleg Magyarország keleti részén, a Tiszántúlon, a Körösök vidékén alakult magasan a hőmérséklet, több mérőállomáson meghaladta a 25 fokot a csúcsérték. Körösszakállon mérték a legmelegebbet, ott 28.1°C-ig melegedett a levegő. Ezzel ismét napi melegrekord dőlt, igaz, csak 0.1 fokkal. A korábbi rekordot Adony település tartotta, ahol 2019-ben 28.0 fokot mértek. A legmagasabb minimum rekordjának a megdőlése ezen a napon sem maradt el, Szeged belterületén a 24 órás adatok alapján csupán 20.6 fokig csökkent a hőmérséklet, ami jócskán meghaladta a korábbi rekordot. Ezen a napon fővárosi rekord is született, szintén a minimum tekintetében. Budapest-Ferihegy állomáson köszönt le az addigi rekord, helyébe pedig 16.2 fokkal lépett az új. E két nap esetében továbbá érdemes kiemelni azt is, hogy országos átlagban is 10-15 fokkal volt melegebb az idő, mint egy átlagos október 20-án és 21-én.
Hőmérsékleti rekordok október 21-én Romániában
Az október 20-áról 21-ére virradó éjjelen élénk, erős széllökésekkel tört be a meleg Románia területére. A 21-ei hajnali órákban ez elsősorban az ország nyugati, délnyugati részein, a Partiumban és a Bánságban éreztette számottevően hatását. Az október 21-ei 12 órás minimum-hőmérsékletek 22 mérőállomáson alakultak magasabban, mint a mérések kezdete óta egy ősz folyamán bármikor. 76 helyen dőlt meg a 21-ére vonatkozó legmagasabb minimum rekordja. A Bihar megyei Pusztahollód településen a leghűvösebb percekben sem csökkent 24.8°C alá a hőmérséklet az este 21:00-tól reggel 09:00-ig tartó időszakban.. Hogy ne menjünk el szó nélkül a Szilágy megyei adatok mellett sem: Zilah nem sokkal maradt el attól, hogy végül a neve mellett szerepeljen az új rekord, ott 24.3 fok volt a minimum az ANM (Administrația Națională de Meteorologie) mérései alapján. A megyeközpont ugyanakkor beállította a napi 24 órás legmagasabb minimum rekordját, csak 0.2 tizeddel csökkent 20 fok alá a hőmérséklet. Szilágy megyén belül viszont nagy különbségek alakultak ki a hőmérséklet terén, Szilágycsehben a zilahi adatokkal egyidőben csak 11-12 fokot mutattak a hőmérők. Napközben az afrikai légtömeg az orsszág déli, délkeleti és keleti részein, Havasalföldön, Dobrudzsában és Moldvában éreztette leginkább hatását. Ezeken a területeken kiterjedten 30 fok felett tetőzött a hőmérséklet, de nem voltak ritkák a 32-34 fokos csúcsértékek sem, főleg a Duna árterületén, a Teleorman-, Bărăgan- és Buzău-Szeret-síkságon, a Bârlad-dombvidéken és Észak-Dobrudzsában. Az országos maximum-hőmérsékletet Turnu Măgurele településen jegyezték fel, ott 35.1 fokig forrósodott a levegő. Mindez nem túlzás, ugyanis 35 fokot elérő vagy meghaladó hőmérséklet esetén beszél a meteorológia tudománya forró napról. Ez az érték ugyan nagyon magas, nem teljes októbert felölelő rekord, viszont napi, tehát 21-ei melegrekord, valamint a mérések kezdete óta feljegyzett legkésőbbi forró nap. Kereken 35 fokot mértek még Bechet-en, de a 35 fok közeli értékeket felmutató települések sorából természetesen az ország legdélebbi, gyakran legmelegebb helysége, Zimnicea sem maradhatott ki, ahol 34.6 fokot mértek. Emellett még Giurgiu és Tecuci települések érték el vagy haladták meg a 34 fokot. Erdélyben - bár ennyire kiugró hőmérsékletek nem fordultak elő - 4 meteorológiai állomáson észleltek 30 fokot meghaladó csúcsértéket, ami így is szokatlannak számít október második felében. Baróton, Balázsfalván, Erzsébetvárosban és Fogarason rendre 30.0, 30.2, 30.5 és 30.8 fokot mértek. Érdekesség továbbá, hogy október 21-én egész Európát tekintve is a romániai Turnu Măgurele településen volt a legmelegebb. Az Európához közeli részeken pedig csak Líbia partjainál mértek magasabb maximumokat. Október 22-én még a dobrudzsai területeken szökött igen magasra a hőmérséklet, de az előző napi csúcsértéket már nem tudta túlszárnyalni. Így is, a Cernavodă-n mért 33.1 fokos maximum napi melegrekordot jelentett, emellett 80 állomáson született még napi melegrekord, 70 állomáson pedig a 12 órás legmagasabb minimum-hőmérséklet addigi rekordja dőlt meg. A rendkívüli értékek megjelenéséhez a mérőpontok kissé délebbi szélességeken való elhelyezkedésén és az ezáltal, valamint a domborzati sajátosságok által meghatározott kissé szélsőségesebb klimatikus hatásokon (kontinentálisabb éghajlat Havasalföldön és Moldvában) túl, nagy szerepet játszott a közel másfél hónapja fennálló súlyos és extrém aszály. A talajfelszíni nedvességértékek kiterjedten jeleznek súlyos aszályt az érintett területeken az ANM adatai alapján. Ha a szilágycsehi vonatkozásait nézzük a 21-ei napnak, elmondható, hogy ugyan jelentős mértékű melegedés volt tapasztalható, nem született szélsőségesen magas maximum. 26.1°C-kal tetőzött a meleg, Szilágy megyén és a környéken belül az egyik legalacsonyabb értékkel. Nagyon magas volt ugyanakkor a napi középhőmérséklet. A közel 19 fok egy átlagos június eleji napi átlagnak megfelelő érték. Ilyen magas napi középhőmérséklet a közelben lévő hivatalos meteorológiai állomások sokéves klimatológiai adatbázisai alapján nagy valószínűséggel az elmúlt 100-150 évben (nagyjából a mérések kezdete óta) még nem fordult elő októberben Szilágycsehben.
Összefoglalás:
Október 20-án, valamint 21-én, egy nagyon erőteljes meleghullám csúcsosodott ki Közép- és Kelet-Közép-Európában, elsősorban Magyarországot, Romániát és Bulgáriát érintve. Magyarországon és Romániában több hőmérsékleti rekord is megdőlt. Szilágycseh esetében egy nyári napot és egy - valószínűleg - rekordmagas napi középhőmérsékletet jegyezhettünk fel. Az éghajlatváltozás szemmel láthatóan érezteti, kifejti hatását a Kárpát-medence területén is. Arra viszont csak évtizedek múltán kapunk választ, hogy az idei októberi rekordmagas hőmérsékletek csupán egy szélsőséges kilengés részei voltak, vagy szinte észrevehetetlenül belesimultak az évek óta fennálló melegedő tendencia görbéjébe.
Adatok forrása: OMSZ, ANM, Meteociel